A Montesa-Hondával kezdem, arról aztán igazán nincs mit írni egyelőre. Feltúrtam a netet, frekventált fórumokat futottam át, és arra jutottam közepes turkálás után, hogy nincs új a Montesa-nál.
Jön ami volt, kapott talán egy 260-as hengert, meg egy új (szerintem inkább retro) dizájnt, amire szavam nincs, végre valaki elindult kifelé a fekete gyászmotorok korszakából. Amúgy meg ha jót akarsz, vegyél kiteket hozzá, költs rá még egy motor árát, úgy már el is éri egy széria Sherco vagy Beta erejének, kezelhetőségének szintjét, sőt így-úgy meg is haladhatja. Motorikusan természetesen továbbra is ez tűnik a legkidolgozottabbnak: injektor, szondák, üzemanyag szivattyú, automata szivató, meg úgyamúgy is mindent állít az optimális teljesítményhez saját magától. 2006-os példányt ismerek, hobbi-trialozásra használják, azzal még nem volt semmi komoly probléma.
Tény, hogy egyes fórumokon azt is olvasni, hogy a Honda már nem szállít a Montesának elég blokkot, és ezért késik a gyártás, és ezért nincs jelentős fejlesztés. Meglátjuk, ha meglátjuk. Termékpalettájuk ebben az egyetlen verzióban merül ki.
A második „unalmas” hír a Beta. Kijött 2009-ben az evo széria, és olyan szuperhiper lett, hogy szükségtelen a fejlesztés. A Rev3 íves formákat kidolgozó szecessziós alumíniumszobrászát kicserélték egy osztrák favágóra, aki baltával csapkodta az új formákat. 2010-re csak apróságokat változtattak, és sajnos a favágó is maradt a design részlegen.
Eldugták a sérülékeny hűtőfolyadék betöltőt, variálgattak ezt-azt, átszinezgették, plasztikázták, a szokásos – nagyon is bevált, lásd Techno és REV szériákat – ráncfelvarrásos Beta szöszmöszölés történt. Egy kis gyújtás, egy kis teleszkóp, és 6-8 év alatt behozzák a nagy újítások költségeit. Ami nagyon szimpatikus még, hogy a paletta teljes: gyerekmotortól a két eltérő négyütemű motorig minden megkapható, ezzel a legszélesebb motorkínálatot nyújtják. Egyelőre hibátlannak tűnik, le a kalappal az olaszok előtt, egyre lennék csak kíváncsi: a hátsó kerékfelfüggesztést azért cserélték e vissza a himbátlan (rev3) megoldásról a himbásra, mert jobb, vagy csak azért, mert drága volt az egyedi hátsó rugóstag finanszírozása. Majd tavasszal kipróbálom és megírom. (Itt a magyar Beta oldal található)
Gas-Gas. Mi sosem voltunk szerelmesek egymásba, így nem is írok túl sokat erről a kétarcú márkáról. Spanyol, nem rossz, nem jó.
Képtelenek voltak a mai napig használható négyütemű motort előállítani, a kétüteműjük meg olyan amilyen. Könnyű kis ugribugri, kirobbanó felső erővel, latymatag alsó hangolással. Átfutva a szokásos blabla újításokat egyet kiemelnék: az indítókar (kickstarter) mechanizmusának átalakítása. Ha ez azt jelenti, hogy megjavították azt a szériahibát, hogy keményebb visszarúgásnál egyszerűen letörik a belső fogaskerék, akkor jó. Írták a váltóra is, bízzunk benne, hogy a titánium kipufogókönyököt azért tették rá, hogy ezt a plusz súlyt kompenzálják. Én továbbra sem vennék ilyen motort, főleg mióta láttam a neten, hogy Julien Dupontnak kiszakadt a hátsó lengővilla mikor itt ugrándozott pesten. (itt látható 1:30-nál)
Meg hogy még mindig azt a Dellortho karburátort használják amit már az 1991-es! Beta Tr 34-nél is elavultnak tartottunk.
Scorpa. Őt sem szerettem meg soha még a Yamaha blokkal sem. Olyan bumfordi valahogy, a négyüteműje meg szériában életképtelen lomha teve.
Kis javulás, hogy a kétütemű blokkot mostantól a Sherco szállítja (talán a Yamahánál elfogyott a raktáron lévő, 15 éve legyártott erőtermelő), ezenkívül narancssárga lett, ezzel gondolom a KTM külcsínnel próbálnak gyanútlan vásárlókat megszállni. Ma már tudjuk, hogy a long-ride kit-ek nem igazán váltották be a hozzáfűzött reményeket, de érdekesség a palettájukon az enduro félvér Free avagy T-ride-ok, amik szerintem a Gas-Gas pampera sorsára jutnak majd. Endúrónak gyengusz lesz majd, triálnak meg esetlen mamlasz. Amúgy meg aki szeretné látni mire képes pl. az enduro KTM a lengyel Blazusiak alatt, az kukk ide.
Van ilyen is, hogy Xispa, állítólag olcsó spanyol (egyes források szerint kínai?) Sherco klón, élőben még soha nem láttam, képek alapján meg ronda fekete Sherco. Ha olcsó lesz, és kibír egy szezont, akár életképes piaci szegmens is lehet. Vagy ha Kína világuralomra tör és az összes többit betiltják. Lehet majd kapni Xispa csincsüngöt meg Nano Tatatrialt gyerekeknek.
Végére is értünk a szokásos átlagos híreknek, hogy kivel mikor hol miért merre. Most jönnek az érdekességek a Sherco és a vadiúj gyártású, régi patinás márkanév mögé búvó Ossa-ról. A következő blogbejegyzésem ezekről fog szólni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése